2022.05.23.

PINK FLOYD – A MOMENTARY LAPSE OF REASON – A The Wall utáni éra legjobban sikerült dalgyűjteménye

Pink Floyd már az 1973-as The Dark Side Of The Moonnal véglegesítette pozícióját a legnagyobb hatású, örökérvényű előadók szűkre szabott körében. Az 1979-es The Wall pedig részben a lemez alapján készült filmnek is köszönhetően a zene dimenzióján túl, összművészeti szempontból is elérte ugyanezt. A Pink Floyd pályaíve tehát a hetvenes években meredeken ívelt felfelé, a zenekar tartóoszlopai azonban a háttérben már javában roskadoztak.

A kreatív folyamatok tekintetében Roger Waters már a The Wall idején átvette a kizárólagos irányítást – sőt, ha csak a dalszerzésénél maradunk, David Gilmour az azt megelőző Animals lemezen is csak statiszta szerepet játszott – , a soron következő The Final Cut pedig már inkább volt az énekes/basszusgitáros Pink Floyd logó alatt megjelent szólólemeze, mintsem zenekari album. Az 1983-as korong megítélése máig szélsőséges, a nagy többség egy félrement kísérletként tekint Waters háborúellenes kinyilatkoztatására, mely a szerző édesapjának emlékét megidézve egyúttal az életmű legszemélyesebb anyaga is. A The Final Cut értelemszerűen labdába sem rúghatott a The Wall után, 1986-ban pedig a Gilmour-Nick Mason páros és Waters a tárgyalótermekben ténylegesen is egymásnak estek. Rick Wright billentyűs ekkorra már kikerült a képből. Waters ugyanis pontot akart tenni a Pink Floyd sztorijának végére, mondván hogy vele együtt a zenekar lelke is távozott a gigantikusra nőtt gépezetből, így nincs létjogosultsága a folytatásnak.

A feleknek végül sikerült megegyezniük, bár a megállapodásuk egyes részletei máig sem tiszták, a mi szempontunkból most azon van a lényeg, hogy Gilmour és Mason Wrighttal kiegészülve végül továbbvitték a Pink Floyd nevet és vert helyzetből voltak kénytelenek folytatni, akarom mondani, újraindítani a zenekart. 1987-ben a kreatív energiák is egymásnak feszültek, hiszen az A Momentary Lapse Of Reason kiadásának évében Waters is kihozta a következő szólólemezét, a Radio K.A.O.S.-t. Kettejük versenyéből végül – a népszerűségi mutatók tekintetében mindenképpen – az A Momentary… került ki győztesen.

Ha a The Final Cut Waters Pink Floyd logó alatt kihozott szólólemeze volt, akkor az A Momentary Lapse Of Reason esetében éppen ugyanez a helyzet, csak az elkövetője David Gilmour. Az összes dal a gitáros/énekes szerzeménye, aki a lemezanyagot a lakóhajóján rakta össze Bob Ezrin producer segítségével, aki már a The Wall idején is kivette a részét a stúdiómunkálatokból. A dalszövegek pedig többnyire Anthony Moore szerzeményei. Ha csak felületesen ismered a lemezt, akkor valószínűleg a borítókép vagy a Learning To Fly videoklipje az, ami először beugrik róla. A borító sztorija közismert, Storm Thorgerson, aki már az Atom Heart Mother és az Animals frontképei esetén is kitett magáért, ezúttal egy újabb nagyszabású húzással állt elő. A borító ugyanis nélkülözi a digitális trükköket, azokat a bizonyos kórházi ágyakat a fotó kedvéért százszámra pakolták ki a tengerpartra.

A slágeres hangvételű Learning To Fly pedig az On The Turning Away társaságában a lemez legismertebb dala lett, a legemblematikusabb szerzeménynek én mégis a nagyszabású záró opuszt, a Sorrow-t nevezném. Az A Momentary Lapse Of Reason le sem tagadhatná, hogy a nyolcvanas évek közepén készült, annyira magán viseli az évtized megalomán megközelítésének jegyeit, legyen szó akár a nagyszabású hangszerelésről, akár a végletekig kidolgozott kórusokról. A két sláger ellenére azonban korántsem egy habkönnyű anyagról van szó, gyakoriak a hosszabb instrumentális részek, olyan bátor kísérletezés persze itt már nincs, mint amely a hetvenes évek első felének Pink Floyd lemezeit jellemezte. Az eltelt bő három évtized alatt a lemez már a megérdemelt helyére került a Pink Floyd diszkográfiájában. Persze távolról sem ez a legfontosabb albumuk, de számomra kétségtelenül a The Wall utáni éra legjobban sikerült dalgyűjteménye.

Az A Momentary Lapse Of Reason tavaly kapott egy impozáns újrakiadást, a felújított album alap CD verziója is egy huszonnyolc oldalas, minden részletre kiterjedő booklettel jelent meg, adott tehát a lehetőség megismerkedni az életmű egyik késői, és egyben kevésbé értékelt darabjával!

forrás: rockstation.blog.hu / Pink Floyd