2021.12.08.

Már lehet jelentkezni Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobjaira

Közép-Európa legnagyobb rockzenei flashmobja Kolozsváron és Dunaújvárosban – CityRocks 2021 

2021-ben két rockzenei flashmobot is szervez a CityRocks. Ha a járványügyi helyzet engedi, akkor 2021. június 19-én Kolozsvár főterén, 2021. augusztus 21-én pedig Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten állhat össze Közép-Európa legnagyobb zenekara. Mindkét eseményre már lehet jelentkezni. 

A CityRocks énekesek, dobosok, gitárosok és billentyűs hangszeresek jelentkezését várja a nagyzenekarba. Szegeden 2018-ban 400-an, Kecskeméten 2019-ben már 500-an zenéltek együtt. Idén várhatóan még ennél is többen gyűlnek össze az első külföldi és a harmadik magyarországi rockflashmobra.

– A 2020-as év minden zenésznek és zenét szeretőnek nehéz volt. Reméljük, idén nyárra már csak egy rossz emlék lesz az elmúlt év – mondta Gajda Ferenc. A CityRocks főszervezője kiemelte: a külföldi esemény lebonyolítása óriási kihívás, hiszen Kolozsváron a magyarok mellett román, bolgár és ukrán résztvevők is a húrok közé csapnak, így az tényleg egy hatalmas nemzetközi zenésztalálkozó lesz. A dunaújvárosi koncert pedig azért lehet különleges, mert már a tavalyi, végül törölt dátumra is több, mint 700-an jelentkeztek, ezért várhatóan idén egy hatalmas óriászenekar jön létre a Szalki-szigeten.

A szervezők mindkét flashmob dallistáját összeállították, a számokhoz pedig hamarosan elkészülnek a hangszeres oktatóvideók is. Így a rutintalanabb zenészeknek is lehetőségük nyílik magas színvonalú felkészülésre, és arra, hogy valódi élményt szerezzenek maguknak a részvétellel. A nagyzenekarba tehát a profik mellett bátran jelentkezhetnek amatőr zenészek, sőt, olyanok is, akik eddig csak otthon, egyedül játszottak. 

– A számokat úgy választottuk ki, hogy azok mindenki számára könnyen eljátszhatók legyenek, és a helyszínen tényleg egy felszabadult örömzenélés lehessen – ezt már a CityRocks zenei rendezője mondta. Hímer István hozzátette: a szervező csapat számára az a legnagyobb öröm, amikor azt látjuk egy-egy koncerten, hogy a 8-10 éves kezdő, és az őszülő, rutinos rocker egymás mellett, mosolyogva zenél együtt. Az eddigi koncertek és az eddig csatlakozott mintegy 2000 hangszeres és énekes már megmutatta, hogy a CityRocks egy nagy családot alkot, ahol számtalan zenész talált új barátra.

A CityRocks eddigi koncertjeiről készült kisfilmek bejárták a világot. 

– Már 130 milliónál is több megtekintést értek el a szegedi és a kecskeméti koncertről készült filmjeink világszerte, emellett számos nemzetközi zenei szaklap is beszámolt az eseményeinkről – mondja a CityRocks filmjeinek rendezője. Révész Zsolt hozzátette: egyre többen jelentkeztek Európa több országából is az élő nagykoncertekre. – A zenészek és a közönség számára is ingyenes a részvétel. Azonban lehet, hogy idén “zártkapus meccset” kell tartanunk a járványhelyzet miatt. Ezért készülünk arra is, hogy a koncertet több kamerával, élőben közvetítsük – tette hozzá Révész Zsolt.

A kolozsvári koncertre a http://cityrocks.ro/, a dunaújvárosira pedig a http://cityrocks.hu/ weboldalon jelentkezhet mindenki, aki előadóként szeretne részt venni az eseményeken.