2021.12.08.

Élet a Motörhead után

Phil Campbell and The Bastard Sons: We're the Bastards

Axióma: különféle okok miatt nem megkérdőjelezhető, megállapított alaptény, alapigazság.

Wikipédia

Nyugodtan állíthatjuk, hogy az a kijelentés, hogy Lemmy és a Motörhead egy és ugyanaz, az egy axióma. De elmondhatjuk-e ezt Phil Campbell gitárosról is? Ezen már lehet vitatkozni. Az biztos, hogy ő gitározott a legtovább Lemmy mellett (1984-től Lemmy 2015-ös haláláig volt a zenekar tagja). Ezért én hajlamos vagyok azt mondani, hogy bár “Fast” Eddie Clarke a klasszikus lemezek gitárosa, mégis Campbell az, aki igazán eggyé forrt a Motörheaddel.

Lemmy halála után kíváncsi voltam, hogy mi lesz vele és az 1992 óta a Motörheadben doboló Mikkey Deevel. Ez utóbbira kaptunk választ hamarabb: 2016 tavaszán a Scorpions bejelentette, hogy Dee náluk folytatja. Campbell sem váratott sokáig a bejelentéssel. 2016 októberében jelentkezett egy friss dallal, amit új csapatával a Phil Campbell and the Bastard Sons-szal készítettek. A furcsa név arra utal, hogy Phil három fia is a zenekarban muzsikál: Todd gitáros, Tyla basszusgitáros és Dane dobos. A családi zenekar Neil Starr énekessel kiegészülve 2016 novemberében már megjelentetett egy EP-t . (A pletykák szerint Campbell eredetileg Mikkey Deevel szeretett volna közös bandát, de őt ugye einstandolta a Scorpions. Ezen felhergelte magát a gitáros, és megcsinálta a családi zenekart.)

Phil Campbell and the Bastard Sons – Son Of A Gun

2018-ban megjelent első stúdiólemezük a The Age Of Absurdity. A dalok jók, és bár nyomokban Motörheadet tartalmaznak, mégsem egy nosztalgia lemezről van szó, hanem egy önálló anyaga a bandának. Több röfögős gitártéma, modern hangzás jellemzi.

Ebből kiindulva nagyon vártam a 2020-as új lemezük megjelenését, amely november 13-án meg is történt. A címadást nem bonyolították túl, az új album a We’re The Bastards névre hallgat. Első hallgatásra olyan, mint egy vegyes felvágott, sokfajta stílus keveredik benne. Az egész lemezről elmondható, hogy ez egy útkeresés. Még nem igazán találták meg a saját hangjukat. A Motörheadet több dal is megidézi (Son of a Gun, Animals, Hate Machine, Destroyed), de van középtempós nóta (Promises Are Poison), és akad modernebb rockdal is (Bite My Tongue). A lemez egyik legkülönlegesebb dala a Waves, ez akár egy Pink Floyd szerzemény is lehetne. Nagyon szimpatikus, hogy mindegyik dal modern hangzású, még akkor is, ha közben olykor más zenekarokra asszociálunk. Hiába jut eszünkbe a Born to Roam hallgatása közben a ZZ Top, mégsem lehet azt mondani rá, hogy egy az egyben olyan, mert a Campbell család jóvoltából minden új köntöst kapott.

Phil Campbell and the Bastard Sons – Waves

Az album első fele kimondottan jó. A második felében tipikus B oldalas dalok kerültek, kivéve az utolsót, a már emlegetett Waves címűt. Kár a töltelék számokért. Sokkal ütősebb lett volna az anyag, ha négy-öt dallal kevesebb van rajta.

Azt kijelentem, hogy a Phil Campbell and the Bastard Sons jó úton halad. Remélem, hamar megtalálják a saját stílusukat, és sok jó lemezzel kápráztatnak el minket a jövőben. Phil Campbellben megvan ehhez minden tudás, és a lemezt hallgatva elmondhatom, hogy a többiekben is.